Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csatornázatlan helyzetünk

Újabb hírek a csatornáról. Nincs csatornánk de fizessünk mitnha lenne. Érdekes? Ez a lehetőség javunkra szolgál mondják ők. Sajnos nekünk leginkább a kényelmetlenség és a fizetés együtt működik. Eddig azzal nyugattuk magunkat, hogy legalább kevsebb a díjat kell fizetnünk. De lám megoldották azt, hogy nehogy valamivel jobban járjunk, mint az akinek nincs gondja csak csatornája. Hiszen az emésztőgödreink korszűtlenül épültek, sok még az ötvenes években, vagy előtte. Nem fejleszettünk, mert már évtizedek óta várjuk a csatornát. De még mindig késik. Ez JELENTI AZ UNIÓT? Hát ebből nem kérek. 

Teljes levél olvasható:

http://ftszv.hu/

1. Változik a díjszámítás módja.

A szennyvízszállítás díját a jövőben az ingatlanon keletkezett és nem az onnan elszállíttatott folyékonyhulladék mennyisége alapján határozzuk meg. Ezt legegyszerűbben és leghatékonyabban az ingatlanon elhasznált ivóvíz mennyiségét mérve lehet megtenni. Ugyanúgy, mint a csatornahasználati díjak esetében, aminek alapja szintén a Fővárosi Vízművek Zrt. által mért vízfogyasztás. A díjszámításban - természetesen a vízfogyasztáshoz hasonlóan - az arra jogosultaknál érvényesítjük a különböző (pl. locsolási) kedvezményeket.
A változás eredménye, hogy a vízfogyasztás alapú számítással egységessé válik a lakossági szennyvízszállítás számlázása és díjfizetési rendje Budapesten.

Még mindig a csatornázatlan helyzetünk:

2010-ben

Minap beszélgetek egy régi pestszentimrei nénivel. Már gyerekkoromban is néni volt tehát elég idős.

Meséli nekem, hogy ne aggódjak, hogy nincs csatornánk. "Képzeljem el, hogy náluk már van és többet fizet mint a vízdíj. (csak zárójelben mondom, hogy másutt hallottam, hogy azért mert hozzá teszünk a vízhez. hmmm Hát igen.) Tovább meséli a néni azt, hogy a nyugdíját 10.000,- Ft terheli a csatorna. Ha nem vezeti be akkor is kell fizetnie, közel ennyit. Tovább kell lépni, aki nem tudja fizetni ezeket az összegeket annak az ingatlanjára terhelik. Lám így kerülnek az ingatlanjaink a szolgáltatók kezére, azután pedig a lakásmaffiásoknak a  tulajdonába. Kik ezek az emberek?

Kata