Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nemzeti Összefogás

2010.08.13
Akkor a Fidesz-kormány számíthat a Nemzeti Összefogás támogatására?
A kormány számíthat a Nemzeti Összefogás támogatására minden esetben, amikor döntései a nemzeti érdekek érvényesítését szolgálják. Amikor felemelni, nem pedig nyomorba taszítani szándékozik a magyarságot és cselekedeteivel hatékonyan őrzi nemzeti identitásunkat, bárhogy is hívják a kormányt. És nyilvánvalóan kemény ellenállásba fog ütközni részünkről, ha nem így cselekszik. De hangsúlyozom: a nemzeti értékeket nem csak a Fidesz jeleníti meg a politikában, sőt! Még nem is tudhatjuk, hogy a Fidesz ténylegesen a nemzeti értékeket fogja-e védeni a kormányzati munkája során. Ma még csak reményeink és félelmeink lehetnek. 20 év bűneiért a Fidesz a többi rendszerváltónak nevezett párttal egyetemlegesen felel. A kérdés, hogy a Fidesz-kormány a régi rendszer utolsó kormánya, vagy az új rendszer első kormánya lesz. Nem tudom.
Az MSZP az új kormányintézkedéseket propagandapolitikának bélyegzi és a Jobbik is támadólag lép fel.

A Fidesz bűnösen felelőtlen és pökhendi politikát folytatott, míg ellenzékben volt. A Jobbiknak ezt az ellenzéki tematikát nem javaslom, az MSZP pedig felnőhetne már a szociáldemokrata értékekhez és az ellenzéki feladathoz. A választópolgár konstruktív ellenzékiséget vár el a kisebbségben maradt pártoktól és a nemzet érdeke is ez, tessék tudomásul venni! Amúgy alig egy hónappal vagyunk túl a választásokon, ma még mindenki politikájára rá lehet mondani, hogy propaganda. A választókat utókezelni is kell: a nyerteseknek meg kell erősíteniük a reá szavazókat abban, hogy jól döntöttek, a veszteseknek pedig demonstrálni kell, hogy ők jobbak lettek volna. Tehát a kormányok a választások után mindig folytatnak propagandapolitikát. A Fidesz is, de ezt természetesnek tartom. A propagandapolitizálás kategóriájába sorolható a trianoni emléknap törvénybe iktatása, hiszen ez a Fideszes vezetőknek nem lehet szívügye, vagy ha mégis az, akkor miért vonultak ki a teremből nevetgélve, mikor ’90-ben Szabad György megemlékezésre hívta fel a képviselőket? De megmondom őszintén, nekem mindegy, hogy milyen indíttatásból nyert parlamenti támogatást a megemlékezés ügye, mert az a lényeg, hogy megszületett. Jóllehet az egész trianoni megemlékező eseménysorozatot átjárta a Fideszesek és Jobbikosok egymással való hadakozása, de legalább ma már június 4-ét a megfelelő szinten vesszük számításba.

Teljes cikk

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.